-Ez biztos jó lesz így? – kérdeztem a telefonba Joe-tól. Biztosra
akartam menni, hogy neki tényleg jó, ha kicsit hamarabb megyek, és
segítek előkészülni a családi ebédre, ahová már Nick is hozza a
barátnőjét. Mondjuk az igaz, hogy én már gyakori vendég voltam náluk,
hiszen már 9 hónapja együtt voltunk Joe-val. A megismerkedésünk egy
ilyen nagyszabású partyn volt, ugyanis tudni kell rólam, hogy egy nagy
rendezvényszervező cégnél voltam gyakornok. Aztán persze muszáj volt
kérdezgetnem a vendégeket, hogy érzik magukat, milyennek találják a
rendezvényt. Páran szerintem már a hátuk közepére sem kívántak, de
muszáj volt, ezt a feladatot adták nekem. Persze a Jonas-testvérekről
már hallottam, plusz egy városban is lakunk, így nem volt nagy újdonság
odamenni hozzájuk. Mikor elkezdtem kérdezősködni, láttam Nicken és
Kevinen is, hogy legszívesebben lelépnének innen. Pár perccel később meg
is tették, de Joe ott maradt, és készségesen válaszolt. Persze nekem
mennem kellett tovább, így elköszöntem tőle, de az este folyamán
állandóan egymásba botlottunk. Na nem mintha bántam volna, hiszen elég
jól néz ki a középső Jonas. Persze azért néha én is rájátszottam ezekre a
’véletlenekre’, szó se róla, de ahogy észrevettem, ő is. Néha elkaptam
egy-egy pillantását, amit felém irányított, de persze rögtön elkapta a
fejét. A vége felé azonban már néha rám kacsintott, vagy küldött egy
vigasztaló arcot, hogy kitartás, már nem sok ostoba celebbel kell
megejtenem a bájcsevejt. Aztán persze az lett a vége, hogy olyan hajnali
3-4 körül már mindenki elment, de mi még Joeval az egyik asztalnál
beszélgettünk. Be kell valljam, hogy egy sznob, nagyképű tini sztárnak
tartottam, és ezt el is mondtam neki, de csak jót nevettünk rajta.
Reggelre már telefonszámot cseréltünk, és igazán megkedveltük egymást.
Már akkor tudtam, hogy ennek lesz folytatása, biztos voltam benne. De
persze ezt senkinek sem mondtam, csak vártam a hívását. És hát persze
jött is az rögtön másnap, akkor is vagy egy órát telefonáltunk. Fura
volt az egész, olyan volt, mintha már ezer éve ismertük volna egymást.
Elmentünk néhányszor randizni, de már a harmadiknál kijelentettük, hogy
együtt vagyunk. És ez volt már 9 hónapja.
Visszatérve a családi
kajára, na meg Nick barátnőjére… Egy jótékonysági esten találkoztam vele
először, és utoljára, és már akkor azt kívánta, bár kimaradt volna az
életemből. Tipikusan az a nagyvárosi, hisztis p*csa, aki mindent magának
akar. Ott is rögtön Joera akadt, amíg meg nem érkeztem, aztán persze
Nick volt neki a cél. Igazi törtető… Az nem lehetett az indoka, hogy a
pénz, hiszen látszólag nem szenvedett belőle hiányt. Talán inkább a
hírnév hajtotta. És persze ő is jött a családi kajára.
- Szia drágám! – köszönt Joe, mikor megérkezte, és egy csókot adott köszönésképp.
-
Szia! Remélem nem késtem.. – viszonoztam neki a csókot, de még
ilyenkor is éreztem a pillangókat a gyomromban. Pedig 9 hónap nem rövid
idő.. Hát igen, ilyen a szerelem.
- Dehogy késtél… Igazából már
minden kész van, szóval megnyugodhatsz, vegyél csak vissza a szervezkedő
énedből… - mosolygott, majd felkapott, és felvitt az emeletre.
Még
volt 2 óránk, addig elvoltunk, szórakoztattuk egymást, majd végül
felöltöztünk, és kiálltunk a teraszra, hogy ott várjuk, a ’várt’
vendéget. Aztán persze meg is érkeztek. Már csak azért is, hogy
féltékennyé tegyem azt a kis fruskát, amikor pont ránk nézett, egy
hatalmas csókot adtam Joenak, amikor odaértek, akkor pedig Nicknek adtam
egy puszit. Kedves embernek tartottam magamat, de szerettem idegesíteni
az ilyeneket. Így aztán duplán be voltam biztosítva.
- Na hát akkor ideje lenne bemutatkozni! Cassie, ő itt Nora, Nora, ő Cassie. – kezdte meg Joe a társalgást.
Egy
bűbájos mosollyal nyújtottam neki kezet, majd adtam neki két puszit, de
érződött a feszültség kettőnk között. Valahogy túlságosan kedves is
voltam hozzá. Belül pedig közben elhatároztam magamban, hogy kedves
leszek hozzá. Mindenki megérdemel egy esélyt, lehet, hogy benne is
lappang valamennyi kedvesség. Majd meglátjuk.
 |
| A ruha |
|
Írta: Nora