2012. június 27., szerda

3. rész


Nem szúrhatod el! Fordult meg a fejemben a figyelmeztetés, de hát ugyan, mit is szúrnék el? A Jonas szülők biztos, hogy kedvelni fognak, mint ahogy Frankie is. Megkedveltetem magam velük, méghozzá tudom is a módját, hogy hogyan. Végtére is, Nick sem véletlenül rajong körbe.
Ahogy feltárult az ajtó, Joe és a kis barátnője...hogy is hívják? Nora, persze, ilyen neve is csak neki lehet. Szóval a gerlepár a bejáratban fogadott minket, a lány negédesen hajolt felém, én pedig kedves mosollyal a pofimon játszottam a kicsit zavarban levő kisasszonyt. A direkt eljátszott csókra megforgattam a szemeimet, ennyire béna ne legyen, atya ég.
    — Örülök, hogy újra találkozunk — mosolyogva simítottam végig a lány karján, jelezve a közeledést, ami részemről nagyon mű volt, de valószínűleg ez nem volt feltűnő. Tényleg jól játszok, az az igazság. Ezután Joe-ra néztem, és megöleltük egymást, ahogy el is vártam minden találkozáskor.
    — Kevin, Frankie, megjöttek! — hallatszott egy női hang nem messze onnan, ahol álltunk, és pár másodperc múltán megjelent még három családtag. A szülők, és a legifjabb kölyök. Elsőre nem volt szimpatikus, nem vagyok oda a gyerekekért, pláne akkor nem, ha játszani rángatnak. Attól megtudok őrülni.
    — Anya, apa, Frank, hadd mutassam be a barátnőmet — lépett közelebb hozzájuk Nicholas, és elkapta a kezemet, így kénytelen voltam mellé állni.
    — Nagyon örvendek, Cassandra Jensen vagyok — bájos mosoly, csillogó szemek, és viszonzásul mindannyiuktól egy vigyorgós ölelést kaptam, ami valljuk be, eléggé meglepett. Nem gondolta volna, hogy ennyire közvetlenek, pláne nem az apjukról.
Denise „ne ácsorogjunk itt” felszólítására mindannyian bevonultunk libasorban a nappaliba, és körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy cirkuszi porondon állnék fényekkel megvilágítva. Minden szem rám szegeződött, de várjunk csak. Nem. Ez inkább hasonlított egy vallatáshoz a rám zúduló kérdésektől. Alig győztem válaszolgatni, kellemetlenül éreztem magam, a legjobb formámat akartam hozni, és ahogy Joe-ra tévedt a tekintetem, láttam a szemében, hogy nem ugyanúgy tekintenek vissza rám, mint ahogy én kívülről elképzeltem magam. Ebből magabiztosságot nyertem, na nem mintha eddig nem lett volna, de rájöttem, hogy ugyanebben a családban akarok továbbra is maradni, csak nem ugyanazon fiú oldalán, akivel érkeztem.
    — Elnézést, kimehetnék a mosdóba? — suvasztottam be én is egy kérdést körülbelül negyed óra után. Ideje volt telefonálni egyet.
    — Persze angyalom, Joe, kérlek — intett a fejével idősebbik fiának az anyuka. Hála istennek, hogy nem a libuska kísért ki.
Elengedtem Nick kezét, és a táskámat magamhoz fogva léptem a számomra tetszetős srác mellé, aki rám mosolygott, és fejével abba az irányba biccentett, amerre a mosdóhoz kellett indulni. A folyosó végén volt a helyiség, nem nagyon lehetett volna eltévedni, ezért magamra is hagyott, visszament a családjához, én meg rögvest előhalásztam a mobilomat.
    — Sweetheart? — vette fel a telefont Jason nyálasan.
    — Itt vagyok náluk, eddig minden oké. Itt van Joe kis lotyója is, legszívesebben kitépném minden egyes hajszálát — adtam pontos helyzetjelentést neki, és a mondat végénél suttogóra fogtam a hangom.
    — A szülők rendesek? — ez a barom is suttogni kezdett, de hogy miért, arról fogalmam sincs, elvégre a házamban senki nem tartózkodik. Meg nem említettem neki, a tükörbe nézve forgattam meg szemeimet, és megigazítottam a sminkemet.
    — Azok. Kevin nincs itt, de mindegyik oké. Most mennem kell, majd még hívlak, pápuszi
Visszadobtam a telefont a táskámba, ujjaimmal átfésültem a hajam, majd kiléptem a mosdóból, és a nappali felé vettem az irányt újból. Visszahuppantam Nick mellé, aki egy aranyos puszit nyomott az arcomra, amitől belül frászt kaptam, de közben szerelmesen pislogtam vissza rá.
Az ebéd nem sokat váratott magára, mindannyian asztalhoz ültünk. Szembe ült velem Nick, jobb oldalamon Joe, a másikon pedig Frankie volt. Sokat játszott az étellel, eléggé idegesítő volt, viszont Denise főztje...elismerésem, nagyon finomra sikeredett a csirke. Közben beszélgettünk, sok vicces, kis kori sztorit meséltek, amiken én jót nevettem, főleg azokon amiket Joseph csinált. Bohóc volt már akkor is, nemsokára pedig az én bohócom lesz.

Írta: Cassie

2012. június 25., hétfő

2. rész

-Ez biztos jó lesz így? – kérdeztem a telefonba Joe-tól. Biztosra akartam menni, hogy neki tényleg jó, ha kicsit hamarabb megyek, és segítek előkészülni a családi ebédre, ahová már Nick is hozza a barátnőjét. Mondjuk az igaz, hogy én már gyakori vendég voltam náluk, hiszen már 9 hónapja együtt voltunk Joe-val. A megismerkedésünk egy ilyen nagyszabású partyn volt, ugyanis tudni kell rólam, hogy egy nagy rendezvényszervező cégnél voltam gyakornok. Aztán persze muszáj volt kérdezgetnem a vendégeket, hogy érzik magukat, milyennek találják a rendezvényt. Páran szerintem már a hátuk közepére sem kívántak, de muszáj volt, ezt a feladatot adták nekem. Persze a Jonas-testvérekről már hallottam, plusz egy városban is lakunk, így nem volt nagy újdonság odamenni hozzájuk. Mikor elkezdtem kérdezősködni, láttam Nicken és Kevinen is, hogy legszívesebben lelépnének innen. Pár perccel később meg is tették, de Joe ott maradt, és készségesen válaszolt. Persze nekem mennem kellett tovább, így elköszöntem tőle, de az este folyamán állandóan egymásba botlottunk. Na nem mintha bántam volna, hiszen elég jól néz ki a középső Jonas. Persze azért néha én is rájátszottam ezekre a ’véletlenekre’, szó se róla, de ahogy észrevettem, ő is. Néha elkaptam egy-egy pillantását, amit felém irányított, de persze rögtön elkapta a fejét. A vége felé azonban már néha rám kacsintott, vagy küldött egy vigasztaló arcot, hogy kitartás, már nem sok ostoba celebbel kell megejtenem a bájcsevejt. Aztán persze az lett a vége, hogy olyan hajnali 3-4 körül már mindenki elment, de mi még Joeval az egyik asztalnál beszélgettünk. Be kell valljam, hogy egy sznob, nagyképű tini sztárnak tartottam, és ezt el is mondtam neki, de csak jót nevettünk rajta. Reggelre már telefonszámot cseréltünk, és igazán megkedveltük egymást. Már akkor tudtam, hogy ennek lesz folytatása, biztos voltam benne. De persze ezt senkinek sem mondtam, csak vártam a hívását. És hát persze jött is az rögtön másnap, akkor is vagy egy órát telefonáltunk. Fura volt az egész, olyan volt, mintha már ezer éve ismertük volna egymást. Elmentünk néhányszor randizni, de már a harmadiknál kijelentettük, hogy együtt vagyunk. És ez volt már 9 hónapja.
Visszatérve a családi kajára, na meg Nick barátnőjére… Egy jótékonysági esten találkoztam vele először, és utoljára, és már akkor azt kívánta, bár kimaradt volna az életemből. Tipikusan az a nagyvárosi, hisztis p*csa, aki mindent magának akar. Ott is rögtön Joera akadt, amíg meg nem érkeztem, aztán persze Nick volt neki a cél. Igazi törtető… Az nem lehetett az indoka, hogy a pénz, hiszen látszólag nem szenvedett belőle hiányt. Talán inkább a hírnév hajtotta. És persze ő is jött a családi kajára.
-   Szia drágám! – köszönt Joe, mikor megérkezte, és egy csókot adott köszönésképp.
-   Szia! Remélem nem késtem.. – viszonoztam neki a csókot, de még ilyenkor is éreztem a pillangókat a gyomromban. Pedig 9 hónap nem rövid idő.. Hát igen, ilyen a szerelem.
-   Dehogy késtél… Igazából már minden kész van, szóval megnyugodhatsz, vegyél csak vissza a szervezkedő énedből… - mosolygott, majd felkapott, és felvitt az emeletre.
Még volt 2 óránk, addig elvoltunk, szórakoztattuk egymást, majd végül felöltöztünk, és kiálltunk a teraszra, hogy ott várjuk, a ’várt’ vendéget. Aztán persze meg is érkeztek. Már csak azért is, hogy féltékennyé tegyem azt a kis fruskát, amikor pont ránk nézett, egy hatalmas csókot adtam Joenak, amikor odaértek, akkor pedig Nicknek adtam egy puszit. Kedves embernek tartottam magamat, de szerettem idegesíteni az ilyeneket. Így aztán duplán be voltam biztosítva.
-   Na hát akkor ideje lenne bemutatkozni! Cassie, ő itt Nora, Nora, ő Cassie. – kezdte meg Joe a társalgást.
Egy bűbájos mosollyal nyújtottam neki kezet, majd adtam neki két puszit, de érződött a feszültség kettőnk között. Valahogy túlságosan kedves is voltam hozzá. Belül pedig közben elhatároztam magamban, hogy kedves leszek hozzá. Mindenki megérdemel egy esélyt, lehet, hogy benne is lappang valamennyi kedvesség. Majd meglátjuk.

A ruha
 Írta: Nora

1. rész



    — Jézus anyám, sweetheart, Nick hanyatt fog vágódni ha meglát. Gyönyörű vagy — lelkendezett kedves -és durván forró- barátom, Jason amint kiléptem a fürdőszobából az új göncömben. A szokásos kiguvadt szemek, és a kifeszített ujjakkal való legyezés nem maradt el a részéről.
    — Újat mondj, drágám — hosszú, jelenleg vörös hajamat hátradobtam, arcomon az unott félmosoly virított, ami elég szokványos nálam. Tisztában vagyok vele, hogy szép vagyok, és ez az új, méregdrága ruha tökéletesen passzol hozzám. — Joe-nak kell, hogy tetsszen. El kell érnem, hogy kidobja a kis nőcskéjét, és átvegyem attól a cafkától a trónt — idézőjeleket mutattam ujjaimmal a levegőben, és a tükörhöz lépve végignéztem magamon. Tökéletes.
Muszáj volt újítanom, hogy elérjem a célom. Minden áron megakartam magamnak kaparintani az egyik Jonas fiút. Persze ez már félig meg is volt, hiszen Nick szívét elnyertem, de nekem a bátyja kellett. Éreztétek már, hogy van valami, amire nagyon vágytok? Annyira, hogy mindent megtesztek érte? Mert én igen. És bárki álljon az utamba, eltaposom mint egy bogarat, ezen nem múlik. Joe semmit sem tud az egészről, azt hiszi mindenki, hogy Nickre pályázok. Igen, végtére is, nem véletlenül vagyok színésznő... Nagyon jól eltudok hitetni bárkivel bármit, szinte marionettbábuként bánok az emberekkel. Nicholas is úgy ugrál ahogy én fütyülök, mindent megad amit csak kérek.
Egyébként ez az egész akkor kezdődött, amikor megismertem a barátomnak nevezett Jonas fiút, és Joseph-et egy jótékonysági esten. Teljesen véletlenül találkoztunk, szimplán nekisétált Jasonnek a legidősebb, aki futott is tovább anélkül, hogy akár hátrafordult volna. Helyette jött oda bocsánatot kérni a két testvére, és én ekkor még egyikőjükkel sem akartam közelebbi kapcsolatot kialakítani. Azonban amikor fél percen belül feltűnt Joe barátnője, az a liba...gondolom tudjátok. Kibújt belőlem a 'megszerzem magamnak minden áron' szörnyeteg. Jópofizásba kezdtem Nickkel, és láss csodát, még aznap este randira hívott. Mit is vártam? Pont ezt. Hisz én irányítottam mindent a kedves mosolyaimmal, és az óvatos érintésekkel.
És a sok rizsa után nézzük a tényállást. Éppen a családi ebédre készültem, amikor Nick bemutat a szüleiknek, és a kisöccsüknek. Biztos nagyon boldogok, meg sok jót hallottak rólam, semmi kétség. Jason átjött, hogy dumáljunk, meg elmondja a szokásos „jaj milyen szép vagy sweetheart, imádlak sweetheart, blabla sweetheart” dumáját amíg én a fürdőben sminkeltem, és magamra húztam a ruhát.
Indulás előtt a földszinten belebújtam egy magassarkú cipellőbe, felkaptam a kis táskám amiben a mobilom, meg egy neszeszer volt, és két légpuszit adtam a barátomnak, akit a házban hagytam, hogy főzzön valami vacsorát.
Ja, egyébként igen, saját házam van. A szüleim milliárdosok, kiskorom óta tökéletes körülmények között nevelkedtem, így el is vártam, hogy a 17. születésnapomra saját házat kapjak. Megkaptam, méghozzá nem is akármilyen. A gazdagnegyedben van, mindennapos a sztárokkal való találkozás, és jópofizás. Ismernek leginkább a szüleim révén, meg a színésznői pályafutásom is elég szépen haladt felfelé. Kétszintes, nagy udvarral és magas, kovácsoltvasból készült kerítéssel van ellátva. Medence, nagy szobák, miegymás.
Most, hogy ezt is elregéltem, inkább mondom, hogy mi is volt ezután...
Szóval kiléptem az ajtón (...rizsa), és a kapu előtt egy fekete Mustang állt, mellette pedig az én „lovagom”. Ha nem a tesójára hajtanék, még talán szóba is jöhetne...talán egy estére. De az életemet nem élném le mellette, az biztos. Nem az esetem, túl kisfiús.
    — Szia — köszönt mosolyogva, és elém lépett, hogy két puszit nyomjon az arcomra. Nem igazán viszonoztam, csak bőszen mosolyogtam, és nagy produkált örömmel vettem át tőle a rózsacsokrot.
    — Köszönöm, szépek — eresztettem meg még egy mosolyt mielőtt visszafordultam volna a becsukódott kapu felé. Visszasétáltam azt a pár métert, és intettem Jasonnek, hogy jöjjön ki a csokorért, amit letettem a földre.
Nem tartott sok ideig míg elindultunk, és azt hittem, hogy messzebb laknak, de körülbelül 5 perc alatt már a házuk előtt parkoltunk. Szép-jegyeztem meg magamban a házra, de reméltem, hogy nem akar körbevezetni egyelőre.
    — Itt van Joe barátnője is, biztos emlékszel rá — mondta nekem Nicholas miközben átkarolta a derekamat és így sétáltunk a bejárati ajtóhoz a köves úton. Csak mosollyal a bájos pofimon bólogattam, de közben belül átkoztam azt a csajt.
Reménykedtem benne, hogy nem egyszerre fogok a párocskával találkozni, de sajnálatos módon nem jött össze. Ezek ketten már az ajtóban álltak amikor beléptünk.
A ruha
 Írta: Cassie